Pótolhatatlan veszteség és mély gyász rázta meg a magyar kulturális életet, ugyanis a legfrissebb és immáron hivatalos információk szerint elhunyt Nádasdy Ádám. A legendás költő, műfordító, esszéista és nyelvész életének hetvenkilencedik évében, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után tért meg a teremtőhöz, örök űrt hagyva maga után az irodalmi életben és a tudományos szférában egyaránt. A gyászhírt a művész legszűkebb családi köre és a hozzá legközelebb álló baráti társaság erősítette meg a nyilvánosságnak, teljesen lesújtotta a hazai szellemi elit tagjait, akik egy emberként siratják a modern magyar nyelvészet és műfordítás egyik legmeghatározóbb, zseniális alakját.
A döbbenetes és szomorú hír hallatán a szakma és a tisztelők tömegei borultak gyászba, hiszen Nádasdy Ádám nemcsak a tudományos szigoráról, hanem elképesztő közvetlenségéről, finom humoráról és humanizmusáról is ismert volt. Évtizedeken átívelő, rendkívül gazdag és példaértékű pályafutása során olyan monumentális munkákat tett le az asztalra, amelyek generációk számára határozták meg az irodalomhoz és a nyelvhez való viszonyt. Legkiemelkedőbb és leginkább emlékezetes teljesítményei közé tartozik William Shakespeare drámáinak, valamint Dante Alighieri Isteni színjátékának teljesen új, modern, a mai ember számára is tökéletesen érthető és élvezhető nyelvezetű, zseniális műfordítása, amellyel valósággal forradalmasította a hazai színházi és irodalmi textusokat.
A háttérben zajló drámai eseményekről és a művész utolsó időszakáról a legközelebbi hozzátartozók elárulták, hogy Nádasdy Ádám az utolsó pillanatig, a súlyosbodó egészségügyi problémái és a fizikai kimerültség ellenére is megőrizte hihetetlen szellemi frissességét, alkotókedvét és az emberek iránti végtelen szeretetét. A zárt ajtók mögött, a kórházi ágyon vagy a szerettei körében töltött utolsó hetekben is folyamatosan a nyelvi kérdéseken, az irodalmi textusokon és a megkezdett munkáinak befejezésén dolgozott, nem törődve a kikerülhetetlen és baljóslatú jelekkel. Az élete végéig hű maradt önmagához, a szabadsághoz és a tudományhoz, és a halál közeledtét is olyan példás, mély és tiszteletreméltó bölcsességgel fogadta, ami csak a legnagyobb elmék sajátja.
A gyászoló család és a kiadó belső köreiből származó hírek szerint a búcsúztatás részleteiről és a végső nyughelyről a későbbiekben adnak pontos tájékoztatást, mivel a hozzátartozók a fájdalom ezen legnehezebb óráiban szeretnék megőrizni a privát szféra békéjét és a méltóságteljes megemlékezést. Nádasdy Ádám távozásával a kortárs magyar kultúra egy olyan monumentális tartóoszlopa dőlt le, akinek a helyét senki sem képes átvenni a jövőben. Az általa hátrahagyott szellemi örökség, a versek, az esszék, a nyelvészeti tanulmányok és a halhatatlan műfordítások azonban örökké élni fognak, és emlékeztetni fogják az utókort arra a páratlan zsenire, aki egész életét a magyar nyelv és a tiszta szellemiség szolgálatába állította.
